Vegan Spirit

1 vegán, 1 bevásárlás, 1 bűnöző. Elmesélem hogy illenek össze.

2014. október 23. - Kakuk Bálint

Mi a közös egy piaci bevásárlásban, a VeganSpiritben és egy körözött bűnözőben? Kezdem az elején...

bilincs_2.jpg

...Tegnap elindultam a Lehel téri vásárcsarnokba, hogy vegyek pár doboz aszalatlan datolyát, és egyéb növényeket a piacon, mivel 80% körül nyers vegán ételeket fogyasztok. Persze a maradék 20% is vegán, csak nem nyers. Sietnem kellett, mert este hivatalos voltam egy kedves ismerősöm által szervezet eseményre, és még a tervezett ételt is el kellett addig készítenem, amit vinni szándékoztam az összejövetelre. Tehát a Váci utca felőli oldal közepénél mentem be a csarnokba, és elindultam befelé, a magvas árusok irányába, hogy a datolyát beszerezzem. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy előttem 3 méterrel egy idős hölgy, kiabál a mellette álló  párjának, hogy "Vigyázz! A táskában turkál! Ki akar venni belőle valamit!" Közben melléjük értem, és láttam, amint mögöttük áll, egy kb 175 cm magas, jól kigyúrt, flegma férfi, aki meglepődött arckifejezéssel válaszolt. "Menny mán arrébb, hagy mennyek el!" Az erősen bunkó megjegyzés után feltűnt, hogy páran ugyan odakapták a fejüket a néni felkiáltására, de igazából semmi sem történt. A férfi elsétált a hölgy mellett, és a szemét forgatva mélyen lehajtotta a fejét, és elkanyarodott balra, majd ismét balra. A lábaim ösztönösen vittek a férfi után, és ekkor már tudatosult bennem, hogy követni szándékozom őt, mert ha zsebes, akkor bizony nagyon nem vegán elvek szerint cselekszik. Annyi a különbség, hogy mivel ő embereket zsákmányol ki, ezért ezt a saját bőrükön tapasztalva felháborodnak. Ha állatok szenvednek miattunk, és nem mi vagyunk az áldozatok, akkor nagyon könnyű megmagyarázni, hogy miért történik a kizsákmányolás. Nyilván a zsebes is tudna érvelni, hogy mire kell neki a pénz. Azt gondolom, hogy a vegánoknak kötelességük fellépni a kizsákmányolás minden formája ellen, legyen a sértett bármilyen állat, vagy ember. Nem tűrhetjük el, hogy ember és állattestvéreinken élősködjenek, és életükből, munkájukból hasznot húzzanak a kizsákmányolók! Tehát követtem a férfit, aki a csarnok közepén található mozgólépcső felé tartott. Ekkor jutott eszembe, hogy elővegyem a mobilomat, és elkezdjek kamerázni, hátha sikerül bizonyítékot rögzíteni egy zsebes akcióról, és akkor könnyebb elkapni ezt az alakot. Mire elővettem a mobilomat, és feloldottam a képernyőárat, addigra a férfi fellépett a mozgólépcsőre, és azzal a lendülettel felsietett a lépcső közepéig, ahol szorosan egymás mögött ált egy idősebb férfi és hátul egy fiatalabb srác. Ezenkívül az egész lépcsősor üres volt. Az emberünk annak rendje és módja szerint befurakodott a két ember közé, olyan pofátlanul, hogy a hátul álló srácnak még egy lépcsőfokkal lentebb kellett lépnie, mert nem fért el a befurakodó embertől. Persze itt már tudtam, hogy a zsebes tényleg zsebes, és akcióba lépett. Más logikus magyarázat nincs ara, hogy felsiet a lépcsőn, de a közepénél mégis úgy dönt, hogy megáll, ráadásul miközben gyakorlatilag az egész lépcső üres, ő pont az egyedüli olyan helyre tolakodik be, ami foglalt. Úgyhogy én is felszálltam a lépcsőre, és jobbra hajolva próbáltam kilesni, miben mesterkedik, de mivel jobbra dőlt, és a mellette lévő korlátra támaszkodott ő is, ezért csak annyit láttam, hogy az idősebb úrnak, aki mögött állt, a jobb vállán van egy táskának a szíja. Itt már nem néztem a telefonomat, mert nem akartam lekésni a bűntett pillanatát. Fontosabbnak éreztem megakadályozni, mint rögzíteni, hiszen tudtam, hogy ha sikerrel jár, és csak utána próbálom meg elkapni, akkor simán elfuthat, vagy lerázhat a tömegben, és mivel fizikailag is jóval erősebb alkattal rendelkezett, ezért egy esetleges fizikai kontaktusnak sem biztos, hogy számomra, és az ügy számára pozitív kimenetele lenne. Szóval mindez egy pillanat alatt átfutott az agyamon, és már léptem is ki balra, hogy oldalról láthassam, mit is csinál ez a jómadár. Pont jókor néztem oda, mert a keze már indult is az öreg úr táskájának nyitva felejtett zsebe felé, és tekintetét is láthatólag belemélyesztette a nyitott zsebbe. Itt ment fel bennem a pumpa végleg, és léptem fel 1 másodperc alatt vagy 6-7 lépcsőfokot. Mire mellé értem, már csuklóig benne volt a jobb keze a táskában. Elkaptam a zsebes bal kezét, és ráüvöltöttem, hogy "Mit képzelsz magadról, hogy turkálsz mások táskájában? Lopni akarsz ettől az úrtól?" Erre ő felnézett, és miközben a kézfeje még mindig a táskazsebben volt, ezt kérdezte. "Te miről beszélsz?". A kérdés végére kihúzta a kezét, és értetlenül magyarázkodott, hogy én nem vagyok normális, hagyjam békén, meg persze ő nem is csinált ilyet. Közben felért velünk a mozgólépcső, és leléptünk róla. Ekkor mellénk lépett egy másik, kb velem egykorú srác, és elkapta a zsebes bal kezét. Szólt az idős úrnak, hogy ki akarták zsebelni, és hogy ne menjen sehová. Én már hívtam is a 107-et, akik küldtek egy járőrt. Mielőtt a rendőrök megérkeztek volna, a helyi biztonsági őrök is megjelentek, és lekísértek minket az őrszobára, ahol már addigra ott volt a rendőrjárőr. Itt írtak egy rövid esetleírást az elmondásunk alapján, és mindannyiunk (A zsebes, a sértet, és a két szemtanú) adatait lekérték. Külön hallgattak meg minket, hármunkat, és utánna külön a zsebest. Kérték, hogy amíg a zsebessel nem végeznek, ne menjünk el. Ez kb egy órába telt. Gondoltam is, hogy biztos van valami, hogy eddig tart, de megéri, mert egy zsebessel kevesebb lesz egy ideig a városban. Mint ahogy az öreg úrtól megtudtam, 25.000ft készpénz, és vagy 30.000ft-nyi illetéknek megfelelő okirat, bankkártya és hitelkártya volt a tárcájában. Szóval sikerült megmenteni úgy 55.000 forintját, és egy hónap hivatalba mászkálást az iratpótlások kapcsán. Persze azt is tudtam, hogy ha ez az arc gyakorlatilag 30 méteren belül kétszer próbálkozott, akkor valószínűleg még legalább 4-5 sikeres zsebelést megcsinált volna aznap. Ezzel számolva minimum 200.000ft kárt sikerült elhárítani. Tudtam, hogy 72 órára bent tartják, ezért ezt fel lehet szorozni hárommal! Ugyanis a zsebesek minden nap zsebelnek, nem állnak le.

Tehát amikor végeztek a rendőrök, akkor félrehívtak minket, és mondták, hogy ne készülődjünk, mert hasonló minősített bűncselekmények miatt már körözték ezt az embert, ezért most el kell mennünk a II. kerületi rendőrkapitányságra tanúvallomást tenni. Nem akarom hosszúra nyújtani. Elmentünk, jegyzőkönyv elkészült. Közben szembesültem azzal, hogy a szomorú magyar valóság a rendőröket is sújtja. Ágy az irodában, mert annyira kevés az ember, és olyan sok a meló, hogy sokszor nincs idő hazamenni aludni sem! Azt is megtudtam, hogy Zsoltit, a zsebest már jól ismerik, hiszen rendszeres vendég náluk, és hogy idén szabadult. Hát nem bírta sokáig. Kb 4 órán keresztül tartott az egész procedúra, az idős hölgy felkiáltásától addig, amíg elhagytam a kapitányságot. Levente, a rendőr srác, aki felvette a jegyzőkönyvet, nagyon közvetlen és rendes volt. Többször megdicsért minket, hogy mertünk cselekedni, és gratulált a "nyomozói vénához". :)

Miután elköszöntem Leventétől, a piac felé vettem az irányt, és közben azon gondolkodtam, amit ő mondott. Naponta átlag 5-10 embertől 50-100.000ft-ot zsákmányol egy zsebes, és ezt minden nap, amíg el nem kapják! Ezt megfejelve az okiratok és egyéb dolgok pótlásának költségeivel, amivel a kizsebelteknek számolnia kell, szép kis kárt okoznak.  Mivel tudtam, hogy Zsolti most legalább 3 hónapig nem látja a napot, ezért nagyon jó kedvvel töltött el, hogy vegán elveket alkalmazva, sikerült kivonni a forgalomból egy zsebest, és a 3 hónap előzetesbe kerülésével, 4 óra alatt kb 4,5 millió forintot tudtunk megmenteni, és rengeteg embert megkímélni legalább ettől a sorscsapástól.

Persze a legjobb az lenne, ha az ilyen embereket tudnánk rehabilitálni, de ehhez ők is kellenének, és egy olyan társadalmi, törvényi háttér, amely jelenleg a kanyarban sincs.

A nap további része iszonyatos rohanással telt. Végül még azt is sikerül megvalósítani, amivel már amúgy is kicsit késésben voltam, és az ételkreációm is sikert aratott a vegán összejövetelen, de ez már egy másik történet.

J. K. Valentine

A bejegyzés trackback címe:

https://veganspirit.blog.hu/api/trackback/id/tr726825197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit Mogyoro 2014.11.15. 11:00:59

Gratulalok bator ember vagy meg jo hogy nem visszafele sult el a dolog mert ikyenkor bizonyitek hianyaban nem inditanak nyomozast.
süti beállítások módosítása