A családunkban egyetlen vegetáriánus sem volt, nem hogy vegán. Mivel vidéki családból származom, ezért nálunk a heti csirkevágás és a disznóvágás volt "normális". Persze mint minden kisgyerek, akiknek a szívük még tiszta, és nem nyomják el őszinte érzelmeiket a tanult gondolatok, én is minden alkalommal sajnáltam a vágásra ítélt állatot. A felnőttek pedig ilyeneket mondtak: "Ne sajnáld, mert akkor tovább szenved"

Sosem értettem, hogy ők, a felnőttek, hogyan parancsolják meg a szívüknek, hogy ne érezzen fájdalmat, miközben éppen a haláltusáját nézik végig egy érző, szenvedő, küzdő állatnak? Azt sem értettem, hogy miért kell nekem megerőszakolni az érzéseimet azért, amit mi emberek követünk el. Úgy értem, teljesen értelmetlennek tűnt már gyerekként is, hogy olyan tetteket vigyünk véghez, ami miatt el kell nyomjuk a szeretetünket, amit érzünk, és el kell nyomnunk a szeretetből fakadó együttérzést és fájdalmat, amit azért érzünk, mert akit szeretünk, az éppen átvágott torokkal, a kifolyó vértől oxigénhiányos állapotban csapkodva, rúgkapálva küzd az életéért. Miért kell érzéketlenné válnom erre a szenvedésre, és miért kell ezt a szörnyűséget elkövetnünk ezekkel az érző, ártatlan lényekkel?

Emlékszem egyszer, úgy 4-5 évesen, kint álltam nagymamámék kertjében. Azon a helyen, ahol a legtöbb csirkét levágtuk. Bámultam a horizontot és a bárányfelhős kék eget, és valami ismeretlen messzeségből hirtelen bizonyosságként jelent meg a fejemben a gondolat, hogy ha nagy leszek, akkor vegetáriánus leszek. Nem is nagyon tudtam, hogy honnan ismerem ezt a szót, csak azt tudtam, hogy ők nem esznek húst. Tapasztalatból tudtam, hogy a szüleim és a nagyszüleim túl szigorúak és érzéketlenek ahhoz, hogy megértsék ezt a vágyamat, ezért gyermekként eléjük sem álltam az ötletemmel. Mielőtt azonban arra gondolna valaki, hogy az én szüleim, valami extra érzéketlen barbárok voltak, azt megnyugtatom, vagy inkább elkeserítem, hogy a felnőttek 95%-a pont ugyan ilyen érzéketlen a gyermeki szív tiszta érzéseire. A legtöbb felnőtt sajnos elveszíti, vagy olyan mélyen eltemeti magában ezeket a tiszta érzéseket, hogy azt is elfelejti, hogy így érezni természetes. Gyengeségnek tudja be, ha valaki így érez, holott ez a szeretet jele. Minden ember ugyanezt a fájdalmat érezné, ha valaki olyat bántanának, akit szeret, és milyen furcsán nézne, ha valaki ilyen helyzetben ezt mondaná: "Ne sajnáld, mert akkor tovább szenved".Tehát gondolkodjunk el rajta, hogy miért akarjuk lenevelni gyermekeinket arról, hogy szeressenek minden állatot? Miért akarjuk beléjük nevelni, hogy megölni és megenni azokat, akiket szeretnek, az normális? Miért akarjuk, hogy csak pár, általunk kiválasztott állatot szeressenek, a többit pedig érzéketlen szívvel nézzék, és csak tárgyak szintén beszéljenek róluk?

Tudom, sokan féltik gyermeküket attól, hogy hús nélkül valamilyen tápanyaghiány léphet fel náluk, jóllehet legtöbbünknek fogalma sincs arról, hogy egyáltalán milyen tápanyagok vannak a húsban, nem is beszélve a gyümölcsökről, zöldségekről, gabonákról, olajos magvakról. Az sem ejt gondolkodóba minket, "okos" felnőtteket, hogy világszerte kb 600 millió vegetáriánus él, és az ég világon semilyen tápanyaghiányuk nincs. Sőt, évezredek óta élnek ilyen életmóddal egész népcsoportok.  Szóval ismét becsukjuk a szívünket és az elménket a valóság előtt, és csak azt a vélt igazságot hajtogatjuk, amit belénk neveltek, hogy a hústól leszel erős.

Amikor 18 éves lettem, akkor fel is hagytam a húsevéssel, és azon kívül, hogy a gyomromnak meg kellett szoknia a könnyebb ételeket, semmilyen nehézséget nem tapasztaltam. Könyedebb, energikusabb lettem, és sokkal változatosabb lett a táplálkozásom. Egyszer, mikor már fél éve nem ettem húst, és elveim még nem voltak szilárdak, gondoltam eszek egy adagot, és megfigyelem, milyen hatásai vannak, vagy vannak-e hatásai egyáltalán? Most már csak arra emlékszem, hogy egy kínai étkezdében ettem valamilyen csirkehúsos dolgot. Pár perccel az elfogyasztása után fülzúgás, részegséghez hasonló kába állapot lépett fel. Egyszerűen eltompultam tőle, de nagyon. A hangok például olyan távoliaknak és visszhangosaknak tűntek, mint amikor egy szórakozóhely  bömbölő hangfala előtti tánc után az ember kilép az utcára, és minden olyan szürreálisan távolról és elmosódva jut el a fülén át az agyáig. Valahogy így éreztem magam. Elmúlt a frissesség, a koncentráltság. Szó szerint letompított. Ekkor bizonyosodtam meg arról, hogy erre nekem tényleg nincs szükségem.

28 éves koromig éltem főként lakto vegetáriánus életet. Hogy ez mit jelent, arról bővebben olvashatsz ITT. Többször találkoztam vegánokkal, és következetesen mindig elhajtottam őket, és hülyeségnek bélyegeztem a mondandójukat, anélkül, hogy őszintén megvizsgáltam volna, mit is akarnak számomra elmondani. Egyszer aztán, munka után bent maradtam az irodában, mert akkor éppen nem volt itthon internet, és gondoltam olvasok még egy kicsit a világ dolgairól, amikor szembetalálkoztam egy videóval. A címe ígértesnek tünt "A legjobb beszéd, amit valaha halottál." Amint a videó elindult, kiderült, hogy az állatok védelméről, vagy ilyesmiről fog szólni, úgyhogy mivel érdekelt ez a téma, nem zárkóztam el egyből a mondanivalójától. Röviden összefoglalva, megnéztem, megértettem, kérdéseim merültek fel, ezért egyből rákattintottam a Kérdés-válasz részre, és azt is megnéztem. Ezután nem maradt bennem több kétség. Azonnal felemeltem a telefonomat, és hazatelefonáltam a páromnak, majd ezt mondtam: "Szia! Nem tudom mit készítettél ma vacsorára, de én abból nem eszem, mert nem eszem többé tejterméket és mézet sem. Mostantól vegán vagyok!"

Hazafelé kavarogtak bennem a gondolatok, hogy hogyan fogom neki elmagyarázni, ha megkérdi miért. Persze a telefonbeszélgetésünkkor is megkérdezte, de csak annyit mondtam, hogy láttam egy videót. Amikor hazaértem, egyetlen kérdéssel fogadott. "Miért is vagyunk mostantól vegánok?"

A párom az én döntésem hatására, anélkül, hogy tudná az okát, elhatározta, hogy vegán lesz. Ez számomra elismerés is volt, de bebizonyította azt is, hogy a döntéseimben teljes mértékig megbízik. Egyszerűen tudta, hogy ha így döntöttem, akkor annak nyomós oka van, és ugyan nem tudta mi ez az ok, de a döntését így is meg tudta hozni. Később persze megmutattam neki a videót és a kérdés-válasz részt is, mert én akárhogy igyekeztem, nem tudtam elmondani mindent.

Megértettem, hogy az erőszak nem csak ölés formájában sújtja örök társainkat, az állatokat. Megértettem, hogy ha bármiből árucikket csinálunk, amit általuk, belőlük nyernek, akkor a mérleg a termelési képesség csökkenésével, a gazdaságtalan tartás felé mozdul, amit elkerülvén törvényszerű lesz állattestvéreink lemészárlása. Rájöttem, hogy annyira vakok vagyunk, és szívünk oly érzéketlenné tettük, hogy  nem vesszük észre, nem tudjuk megérteni a rabszolgaság, a kihasználás ördögi természetét. Nem tudjuk összekötni állatok tízmilliárdjainak fogvatartását, kihasználását és lemészárlását  a kegyetlenség és őrület fogalmával. Úgy döntöttem, hogy nem veszek részt többé azoknak a kihasználásában és lemészárlásában, akiket gyermeki tiszta szívvel még szerettünk, óvtunk, akikkel játszani akartunk, és akik mosolyt csalva az arcunkra, és örömet a szívünkbe boldoggá tettek minket. Levetettem azt a kemény páncélt, amit a mesterségesen belém nevelt gondolatok vontak a szívem köré. Nem félek többé komolyan venni azt, amit érzek, és nem félek többé a szívemre hallgatva élni. A szívem fáj, amikor szenvedni, vérezni látok egy állatot, amikor reménytelenül küzd az őt leszorító karokkal és gépekkel, amikor szabadság helyett rácsok mögé, börtönökbe zárjuk őket, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb hasznot húzzuk az életükből, a létezésükből. Ugyanakkor ha valaki a mi életünkből akar hasznot húzni, akkor mélységesen felháborodunk. Ez a képmutatás sem szúrt szemet korábban, de most megértettem. Azt cselekedd másokkal, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek. Ezt pedig csak úgy teheted meg, ha nem félsz meghallani amit a szíved érez, és ha nem félsz hallgatni rá. Ezért lettem vegán!

Ha ezután a cikk után bűntudatot érzel, vagy úgy gondolod, elítélő, kirekesztő voltam, akkor  kattints IDE.

Boldog napot! :)

J. K. Valentine