Vegan Spirit

Padlizsános rakott krumpli

2014. november 28. - Kakuk Bálint

Imádom a burgonyát. A rakott krumpli pedig gyerekkorom egyik kedvenc étele volt. Miután vegán lettem, szembesültem vele, hogy se kolbász, se tejföl, se tojás. Ebből nem lesz több rakott krumpli, gondoltam, de azóta sokat tapasztaltam, úgyhogy abból ami volt itthon, megalkottam egy finom  ételt, amiből a tojás íz és állag sem hiányzik. :)

DSC_0039.JPGHozzávalók:

  • Kb 1,5kg krumpli
  • 2 közepes padlizsán
  • 300g natúr tofu
  • 1 nagy avokádó
  • 1 nagy, vagy 4 pici doboz szójajoghurt
  • Natúr vegeta mix
  • kevés olaj
  • 1 evőkanál mustár

A burgonyát héjában, sós vízben megfőztem, de nem túl puhára, mert az összesütésnél még puhul egy picit, és nem jó, ha végül szétfő. Amíg a krumpli főtt, addig felkarikáztam a padlizsánt, és egy olajjal vékonyan kikent tepsibe helyeztem a szeleteket. Megszórtam egy kis sóval és fűszerkeverékkel, majd 200 fokon sütőbe toltam, és puhára sütöttem. Közben amíg a krumpli és a padlizsán készülődtek a bálba, felcsíkoztam a tofut fél centi vastag és 4-5cm hosszú csíkokra, majd kevés olajon sóval és fűszerkeverékkel megpirítottam. Akkor jó, ha picit kérgessé, rágóssá válik a külső rétege. Az avokádót megpucoltam, és felszeleteltem. Végül a szójajoghurtba tettem egy púpos kiskanál fűszerkeveréket, és a mustárt. Jól kikevertem. Amikor DSC_0041.JPGminden készen volt a bálhoz, a krumpli megfőtt, a padlizsán megsült, akkor a krumplit felkarikáztam, és egy sort fektettem a tepsi aljára (minden lefektetett réteget enyhén füszereztem a fűszerkeverékkel). Erre jött a pirított tofu, majd az avokádót osztottam el egyenletesen. Ráfektettem egy sorban a padlizsán karikákat, és még egy sor burgonyát. Legvégül pedig ráöntöttem a mustáros fűszeres joghurtot, és sütőbe toltam 180 fokon, 15-20 percre. Amikor megpirul a teteje, akkor van kész.

Tehettek bele gabonakolbászt is, ha szeretitek. Nekem nem volt itthon, de így is tökéletes lett!

Fogyasszátok boldogsággal!

K. Bálint

 

Banántej

Amikor az ember még nem hagyott fel az állati tejek fogyasztásával, akkor fogalma sincs, hogyan pótolhatná őket, ha vegán lenne. Nem ismeri a növényi tejeket, pedig egy vegán előtt a tejek tekintetében kinyílik a világ.

kepatmeretezes_hu_bananabuddy3.jpgBanántej? Írtam már receptet pl a kendermag tejről itt, ami egy személyes kedvencem, de Zöldella is megosztotta tapasztalatait a házi készítésű növényi tejekről, amit itt olvashatsz el. A teljesség igénye nélkül írok pár növényi tej fajtát, hogy lásd, mennyi féle tejet ihatnak a vegánok. Kendermagtej, mandulatej, diótej, máktej, rizstej, mogyorótej, kókusztej, kesutej, makadámdiótej, szójatej, kölestej, napraforgótej, banántej. Itt most pedig álljunk is meg egy picit. A banántej talán a legegyszerűbb a növényi tejek közül. Finom, tápláló, laktató. Én személy szerint nem szoktam főzéshez használni, csak nyersen, magában fogyasztom. Mostanában úgy 1.5 litert naponta.

Mindenki ismeri a banán turmixot, amit hagyományosan tehéntejjel, meg egy jó adag finomított cukorral szokás elkészíteni. Emiatt persze az emberek elvesztik a természetes ízérzékelésüket, és még az érett gyümölcsökből készült italokat sem fogják elég édesnek érezni. A banántej gyakorlatilag egy vízzel, cukor nélkül készült banánturmix. Számomra a 6db pucolt banán + kb 1 liter víz recept jött be. Persze a sűrűséget lőjje be mindenki magának. Készítheted a puding szerű állagtól a híg tej álagáig bárhogyan. Ízesíteni fahéjjal vagy szegfűszeggel szoktam. 

Próbáld ki te is. :)

J. K. Valentine

 

Díjnyertes Vadas "Vegan Spirit módra"

 Az utóbbi időben egyre inkább törekszem arra, hogy nyers ételeket fogyasszak. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy egy főtt ételt viszek a második vegán ételkóstolóra, mégpedig egy vegán vadast zsemlegombóccal. A fő ok, ami miatt a főtt étel mellett döntöttem az volt, hogy sok nem vegán ember szokott jelen lenni ezeken az eseményeken. Nyilván, ha odaállítok egy kiló banánnal, mint a nyers ételek legegyszerűbb képviselője, hát nem sokukat fogom megnyerni a veganizmus számára. Ezért gondoltam, hogy egy ízletes, magyaros ételt viszek. Sikere is lett, hiszen annak ellenére, hogy egy órával később érkeztem, mint kellett volna, így is sikerült megnyerni a "Második vegán ételkóstoló kedvenc konyhatündére!" címet! :)

DSC_10241.jpgHozzávalók:

A páchoz:

  • 1 dl fehérborecet
  • 3 ek mustár
  • 3 ek vad fűszerkeverék - adalékanyag mentes! (fokhagyma, vöröshagyma, fekete bors, koriander, mustármag, kakukkfű, sárgarépa, szegfűbors, babérlevél, borókabogyó, rozmaring)
  • egy mokkáskanál szezámolaj

 Zsemlegombóchoz:

  • 400g rozskenyér
  • 350g durum liszt
  • 7dl natúr szójatej
  • 2 csomó petrezselyem
  • bors

Vadas mártáshoz:

  • 2 fehérrépa
  • 1kg sárgarépa
  • 1 közepes zeller gumó
  • 1 vöröshagyma
  • 5 babérlevél
  • 250g lágy ízű mustár (erősebből kevesebb kell)
  • 0,5l tisztított víz
  • 2 csipet só

Tálaláshoz:

  • szójajoghurt
  • apróra vágott petrezselyem

Elkészítés:

Az előre elkészített szejtánt (recept itt) ceruza vastagságú csíkokra vágjuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, majd beleforgatjuk a szejtán csíkokat, és legalább fél órán át állni hagyjuk. Még jobb, ha egy egész estén át pácolódik. Amíg pihen a szejtán, addig pucoljuk meg és karikázzuk fel a mártáshoz való zöldésgeket, valamint aprítsuk fel a hagymát. A hagymát és a babérleveleket kevés olajon pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket a sót, öntsük fel a vízzel és kezdjük el főzni. A szikkadt kenyeret vágjuk fel kb 1x1cm-es kockákra, és egy edényben lassan pirítsuk meg a kenyérkockákat, óvatosan, nehogy elszenesedjen! Közben, ha a zöldségek nagyjából megpuhultak, vegyük le a tűzről, halásszuk ki (dobjuk ki) a babérleveleket, és hagyjuk hűlni. Ezután a szójatejet melegítsük meg, de ne forraljuk fel! Elég, ha a kézmelegtől picit melegebbre hevítjük, majd a meleg tejből és a lisztből és ha szükséges, egy kis vízből keverjünk egy sűrű ragadós (a nyers kenyértészta és a palacsinta tészta közötti állagú) dolgot, sózzuk, borsozzuk, a petrezselymet pedig apróra vágva adjuk hozzá és keverjük össze a pirított kenyérkockával. Tegyük félre 20-30 percre pihenni, hogy a száraz kenyérkockák egy kis nedvességet szívjanak magukba. Közben tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forralni, amiben majd kifőzzük a zsemlegombócokat. Amíg a víz felforr, addig a langyosra hűlt zöldségeket a főzőlével és a mustárral együtt tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze. Fokozatosan adagoljunk hozzá még annyi tisztított vizet, amivel a megfelelő állagot elérjük. Én szeretem ha egy nagyon sűrű főzelékhez hasonló az állaga. Ha kész vagyunk, akkor vegyük elő a pácolt szejtánt, és úgy ahogy van, borítsuk bele egy nagy tapadásmentes edénybe, és hirtelen pirítsuk kérgesre a csíkokat. Ezután két evőkanál segítségével formázzuk ki a zsemlegombócokat, és dobjuk a lobogó vízbe. 2 perc alatt megfő, de ha sokáig hagyjuk bent a vízben, akkor könnyen szétázik!

DSC_1027.JPGA frissen kifőzőtt gombócokat helyezzük egy tányérra, és szedjük mellé a szejtán csíkokat, locsoljuk meg bőven a vadas mártással. Én a szejtáncsíkokat belekevertem a mártásba, mert így jobban szeretem, mint ha külön van, csak pár csíkot halmoztam a tetejére, hogy látszon, plusz még szójajoghurtot is tettem rá.

 

Boldogsággal a szívetekben fogyasszátok! :)

J. K. Valentine

A búzahús születése

Avagy a szejtán készítés műhelytitkai

A szejtán, vagy más néven búzahús egy magas, 70%-os fehérje tartalmú húspótló. A búza sikérből készült szejtán gyakorlatilag tömény glutén, ezért fogyasztása a glutén érzékenyeknek kifejezetten ellenjavallt. Ezzel együtt is egy rendkívül sokféle képpen felhasználható dolog. Gyakorlatilag szinte minden húsétel vegán változata elkészíthető belőle. Emésztése a legtöbb ember számra könnyebb, mint az állagra hasonló szója szelet, szója kocka vagy szója granlátum emésztése. Árát tekintve pedig olcsó, hiszen 2kg konyhakész szejtán előállítási költsége nagyjából 1000ft.

dnbs.jpg

Szejtán hozzávalói (kb 1kg szejtánhoz)

  • 250g búzasikér por
  • 25g durum liszt
  • 10g őrölt pirospaprika
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • só (ízlés szerint)
  • bors (ízlés szerint)
  • Fokhagyma por (elhagyható)
  • kb 4dl langyos tisztított víz

 

seitan.jpgA száraz hozzávalókat egy tálban jól összekeverjük, majd lassan adagolva a vizet, egy gumilabda szerű masszává gyúrjuk az összetevőket. 15-30 percig letakrva állni hagyjuk. Közben felteszünk egy edényben enyhén sós vizet. Amikor felforrt, beletesszük a nyers szejtán gombócot, és 15 percig főzzük. Kiszedjük, ujjnyi szeletekre vágjuk, és a szeleteket visszatesszük még 15 percre főni. Ha kész, egy szűrőbe fektetjük a szeleteket, és egy vízzel teli edénnyel lesúlyozva hagyjuk kicsepegni belőlük a vizet. Ezután kedvünk szerint kockázhatjuk, csíkokra vághatjuk, darálhatjuk, vagy használhatjuk az egész szeleteket is, ahogy az épp aktuális recept megkívánja. Pácolással még jobb végeredményt érhetünk el.

Fogyaszd egészséggel! :)

J. K. Valentine

Eltűnt a termőréteg fele a bolygónkról!

Az alábbi viedóban nem más mondja el nekünk, hogy mekkora pusztítást viszünk véghez a fejlődés zászlaja alatt, mint a termőföld. Illetve Edward Norton, de a föld nevében beszél hozzánk, és bizony elgondolkodtató, amit mond.

 

Modern mezőgazdaságunk elképesztő mennyiségű élelmszert képes előállítani, ám olyan módszerekkel, amivel gyakorlatilag két végén égetjük a gyertyát. Egyrészt az egyre nagyobb népesség követel egyre nagyobb termőterületeket, másrészt a modern módszerek olyan mértékben teszik tönkre az élő talajt, hogy napjainkra a valamikori termőréteg nagyjából fele megsemmisült. Ha így haladunk tovább, egy elképesztő mértékű társadalmi és élelmezésbeli világkatasztrófával kell majd szembenéznünk az elkövetkezendő száz év folyamán. Ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor érdemes lenne olyan technológiákat alkalmazni, mely támogatja az életet a talajtól a növényen át az emberekig, nem pedig megöli a termőföldeket. Az étkezést tekintve pedig a vegán életmód lenne ideális, hiszen ilyen életmód mellett 15 milliárd embert is gond nélkül el tudna tartani a föld.

Védd meg a földeket, és légy vegán! :)

J. K. Valentine

 

A víz

Az embereknek szükségük van vízre. Háborúzni is képesek érte, mint minden másért, pedig van más megoldás.

 

 

vegan-graphic.jpgEgy adag marhahús előállítása rengeteg édesvizet igényel. Közel 100szor annyit, mint egy adag, magas fehérje tartalmú gabonáé! Ennek egyszerűen az az oka, hogy az állatok rengeteg takarmányt elfogyasztanak, mire megölik őket a húsukért. Az elfogyasztott takarmány nagy része pedig csak a létfenntartást szolgálja. Nagyon kevés alakul át hússá. Ezen kívül az állat maga is fogyaszt vizet, mégpedig nem elhanyagloható mennyiséget. Egy szarvasmarha átlagos víz igénye, külső hőmérséklettől és fajtától függően 50-100 liter/nap!

Szóval egy adag (kalóriába és tápértékben azonos mennyiségű) vegán étellel annyi vizet spórolhatunk egy adag marhahúsos ételhez képest, amivel 2-3 hónapon keresztül tudunk zuhanyozni! Persze egy vegán is átlag háromszor étkezik naponta, és aki vegyes táplálkozásúak is, így naponta annyi vizet spórol egy vegán az étkezéseken, mintha fél évig nem zuhanyozna valaki! A vegán életmóddal megspórolható édesvíz mennyiség óriási! Ehhez képest a fogmosáskor való vízhasználat, egy csepegő csap, vagy épp az ice bucket challenge-en 10-20 liter édesvíz/fő kiborogatása jelentéktelen. Mégis sokan próbálnak pár liter meg vizet spórolni az utóbbi,módokon, miközben az étkezésükkel ezer liter számra élik fel azt! Ezért a legjobb, amit édesvíz készleteink védelmében tehetünk, nem a háború, hanem az, ha vegán ételeket fogyasztunk.

Légy vegán! :)

J. K. Valentine

1 vegán, 1 bevásárlás, 1 bűnöző. Elmesélem hogy illenek össze.

Mi a közös egy piaci bevásárlásban, a VeganSpiritben és egy körözött bűnözőben? Kezdem az elején...

bilincs_2.jpg

...Tegnap elindultam a Lehel téri vásárcsarnokba, hogy vegyek pár doboz aszalatlan datolyát, és egyéb növényeket a piacon, mivel 80% körül nyers vegán ételeket fogyasztok. Persze a maradék 20% is vegán, csak nem nyers. Sietnem kellett, mert este hivatalos voltam egy kedves ismerősöm által szervezet eseményre, és még a tervezett ételt is el kellett addig készítenem, amit vinni szándékoztam az összejövetelre. Tehát a Váci utca felőli oldal közepénél mentem be a csarnokba, és elindultam befelé, a magvas árusok irányába, hogy a datolyát beszerezzem. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy előttem 3 méterrel egy idős hölgy, kiabál a mellette álló  párjának, hogy "Vigyázz! A táskában turkál! Ki akar venni belőle valamit!" Közben melléjük értem, és láttam, amint mögöttük áll, egy kb 175 cm magas, jól kigyúrt, flegma férfi, aki meglepődött arckifejezéssel válaszolt. "Menny mán arrébb, hagy mennyek el!" Az erősen bunkó megjegyzés után feltűnt, hogy páran ugyan odakapták a fejüket a néni felkiáltására, de igazából semmi sem történt. A férfi elsétált a hölgy mellett, és a szemét forgatva mélyen lehajtotta a fejét, és elkanyarodott balra, majd ismét balra. A lábaim ösztönösen vittek a férfi után, és ekkor már tudatosult bennem, hogy követni szándékozom őt, mert ha zsebes, akkor bizony nagyon nem vegán elvek szerint cselekszik. Annyi a különbség, hogy mivel ő embereket zsákmányol ki, ezért ezt a saját bőrükön tapasztalva felháborodnak. Ha állatok szenvednek miattunk, és nem mi vagyunk az áldozatok, akkor nagyon könnyű megmagyarázni, hogy miért történik a kizsákmányolás. Nyilván a zsebes is tudna érvelni, hogy mire kell neki a pénz. Azt gondolom, hogy a vegánoknak kötelességük fellépni a kizsákmányolás minden formája ellen, legyen a sértett bármilyen állat, vagy ember. Nem tűrhetjük el, hogy ember és állattestvéreinken élősködjenek, és életükből, munkájukból hasznot húzzanak a kizsákmányolók! Tehát követtem a férfit, aki a csarnok közepén található mozgólépcső felé tartott. Ekkor jutott eszembe, hogy elővegyem a mobilomat, és elkezdjek kamerázni, hátha sikerül bizonyítékot rögzíteni egy zsebes akcióról, és akkor könnyebb elkapni ezt az alakot. Mire elővettem a mobilomat, és feloldottam a képernyőárat, addigra a férfi fellépett a mozgólépcsőre, és azzal a lendülettel felsietett a lépcső közepéig, ahol szorosan egymás mögött ált egy idősebb férfi és hátul egy fiatalabb srác. Ezenkívül az egész lépcsősor üres volt. Az emberünk annak rendje és módja szerint befurakodott a két ember közé, olyan pofátlanul, hogy a hátul álló srácnak még egy lépcsőfokkal lentebb kellett lépnie, mert nem fért el a befurakodó embertől. Persze itt már tudtam, hogy a zsebes tényleg zsebes, és akcióba lépett. Más logikus magyarázat nincs ara, hogy felsiet a lépcsőn, de a közepénél mégis úgy dönt, hogy megáll, ráadásul miközben gyakorlatilag az egész lépcső üres, ő pont az egyedüli olyan helyre tolakodik be, ami foglalt. Úgyhogy én is felszálltam a lépcsőre, és jobbra hajolva próbáltam kilesni, miben mesterkedik, de mivel jobbra dőlt, és a mellette lévő korlátra támaszkodott ő is, ezért csak annyit láttam, hogy az idősebb úrnak, aki mögött állt, a jobb vállán van egy táskának a szíja. Itt már nem néztem a telefonomat, mert nem akartam lekésni a bűntett pillanatát. Fontosabbnak éreztem megakadályozni, mint rögzíteni, hiszen tudtam, hogy ha sikerrel jár, és csak utána próbálom meg elkapni, akkor simán elfuthat, vagy lerázhat a tömegben, és mivel fizikailag is jóval erősebb alkattal rendelkezett, ezért egy esetleges fizikai kontaktusnak sem biztos, hogy számomra, és az ügy számára pozitív kimenetele lenne. Szóval mindez egy pillanat alatt átfutott az agyamon, és már léptem is ki balra, hogy oldalról láthassam, mit is csinál ez a jómadár. Pont jókor néztem oda, mert a keze már indult is az öreg úr táskájának nyitva felejtett zsebe felé, és tekintetét is láthatólag belemélyesztette a nyitott zsebbe. Itt ment fel bennem a pumpa végleg, és léptem fel 1 másodperc alatt vagy 6-7 lépcsőfokot. Mire mellé értem, már csuklóig benne volt a jobb keze a táskában. Elkaptam a zsebes bal kezét, és ráüvöltöttem, hogy "Mit képzelsz magadról, hogy turkálsz mások táskájában? Lopni akarsz ettől az úrtól?" Erre ő felnézett, és miközben a kézfeje még mindig a táskazsebben volt, ezt kérdezte. "Te miről beszélsz?". A kérdés végére kihúzta a kezét, és értetlenül magyarázkodott, hogy én nem vagyok normális, hagyjam békén, meg persze ő nem is csinált ilyet. Közben felért velünk a mozgólépcső, és leléptünk róla. Ekkor mellénk lépett egy másik, kb velem egykorú srác, és elkapta a zsebes bal kezét. Szólt az idős úrnak, hogy ki akarták zsebelni, és hogy ne menjen sehová. Én már hívtam is a 107-et, akik küldtek egy járőrt. Mielőtt a rendőrök megérkeztek volna, a helyi biztonsági őrök is megjelentek, és lekísértek minket az őrszobára, ahol már addigra ott volt a rendőrjárőr. Itt írtak egy rövid esetleírást az elmondásunk alapján, és mindannyiunk (A zsebes, a sértet, és a két szemtanú) adatait lekérték. Külön hallgattak meg minket, hármunkat, és utánna külön a zsebest. Kérték, hogy amíg a zsebessel nem végeznek, ne menjünk el. Ez kb egy órába telt. Gondoltam is, hogy biztos van valami, hogy eddig tart, de megéri, mert egy zsebessel kevesebb lesz egy ideig a városban. Mint ahogy az öreg úrtól megtudtam, 25.000ft készpénz, és vagy 30.000ft-nyi illetéknek megfelelő okirat, bankkártya és hitelkártya volt a tárcájában. Szóval sikerült megmenteni úgy 55.000 forintját, és egy hónap hivatalba mászkálást az iratpótlások kapcsán. Persze azt is tudtam, hogy ha ez az arc gyakorlatilag 30 méteren belül kétszer próbálkozott, akkor valószínűleg még legalább 4-5 sikeres zsebelést megcsinált volna aznap. Ezzel számolva minimum 200.000ft kárt sikerült elhárítani. Tudtam, hogy 72 órára bent tartják, ezért ezt fel lehet szorozni hárommal! Ugyanis a zsebesek minden nap zsebelnek, nem állnak le.

Tehát amikor végeztek a rendőrök, akkor félrehívtak minket, és mondták, hogy ne készülődjünk, mert hasonló minősített bűncselekmények miatt már körözték ezt az embert, ezért most el kell mennünk a II. kerületi rendőrkapitányságra tanúvallomást tenni. Nem akarom hosszúra nyújtani. Elmentünk, jegyzőkönyv elkészült. Közben szembesültem azzal, hogy a szomorú magyar valóság a rendőröket is sújtja. Ágy az irodában, mert annyira kevés az ember, és olyan sok a meló, hogy sokszor nincs idő hazamenni aludni sem! Azt is megtudtam, hogy Zsoltit, a zsebest már jól ismerik, hiszen rendszeres vendég náluk, és hogy idén szabadult. Hát nem bírta sokáig. Kb 4 órán keresztül tartott az egész procedúra, az idős hölgy felkiáltásától addig, amíg elhagytam a kapitányságot. Levente, a rendőr srác, aki felvette a jegyzőkönyvet, nagyon közvetlen és rendes volt. Többször megdicsért minket, hogy mertünk cselekedni, és gratulált a "nyomozói vénához". :)

Miután elköszöntem Leventétől, a piac felé vettem az irányt, és közben azon gondolkodtam, amit ő mondott. Naponta átlag 5-10 embertől 50-100.000ft-ot zsákmányol egy zsebes, és ezt minden nap, amíg el nem kapják! Ezt megfejelve az okiratok és egyéb dolgok pótlásának költségeivel, amivel a kizsebelteknek számolnia kell, szép kis kárt okoznak.  Mivel tudtam, hogy Zsolti most legalább 3 hónapig nem látja a napot, ezért nagyon jó kedvvel töltött el, hogy vegán elveket alkalmazva, sikerült kivonni a forgalomból egy zsebest, és a 3 hónap előzetesbe kerülésével, 4 óra alatt kb 4,5 millió forintot tudtunk megmenteni, és rengeteg embert megkímélni legalább ettől a sorscsapástól.

Persze a legjobb az lenne, ha az ilyen embereket tudnánk rehabilitálni, de ehhez ők is kellenének, és egy olyan társadalmi, törvényi háttér, amely jelenleg a kanyarban sincs.

A nap további része iszonyatos rohanással telt. Végül még azt is sikerül megvalósítani, amivel már amúgy is kicsit késésben voltam, és az ételkreációm is sikert aratott a vegán összejövetelen, de ez már egy másik történet.

J. K. Valentine

Isteni feketecseresznyés csokitorta

Ez a csokitorta, tömény csoki, de nem émelyítő, mégis laktató és egészséges. Ráadásul kedvünkre variálhatjuk, bár az alap recepttel is bárkit elkényeztethetünk. Fényévekkel egészségesebb minden sütött, hőkezelt édességnél, és 20 perc alatt elkészíthető. A turmixgép kelyhét  még csak el sem kell öblíteni a műveletek között. Persze a végén azért nem árt elmosni. :)

Torta.jpgA képeken az alap (cseresznyekrém nélküli) torta látható, de a fekete cseresznye egy igazán harmonikus kiegészítője az amúgy is a tökéletesség határát súroló tortánknak. Helyettesíthetjük a fekete cseresznyét bármivel , ami szerintünk illik a csokoládéhoz (banán, kókuszkrém, eper...stb), de el is hagyhatjuk. A leírt mennyiségből egy kb 12 szeletes torta jön ki, de az én tapasztalatom szerint kb 16 teljes értékű szelet vágható belőle, mert elég laktató.

 Hozzávalók a tortalaphoz:

  • 200g natúr mandulabél
  • 140g datolya (magozott, aszalatlan)
  • 1 csipet só

 A  cseresznyés krémhez:

  • 100g aszalt fekete cseresznye
  • 20g datolya (magozott, aszalatlan)

 A csokikrémhez:

  • 4db nagy, érett avokádó
  • 105g kakópor
  • 120g datolya (magozott, aszalatlan)
  • 5g vanília őrlemény, vagy 2 vaníliarúd kikapart bele
  • 1 csipet só
  • 1 ek útifű maghéj őrlemény (lehet egész is, ha nics őrlemény) - elhagyható

1891051_342448829260298_3477506555789159157_n.jpgA mandulát, cseresznyét és az összes datolyát beáztatjuk 4-8 órára. A datolyát és a cseresznyét éppen csak annyi vízben, ami ellepi. Akkor ideális a vízmennyiség, ha nagyjából mindet fel tudják szívni. Érdemes az előre kimért datolya adagokat külön edényben áztatni, mert miután megszívja magát vízzel, megváltozik a súlya. A mandulát egy éjszakára hagyjuk ázni, majd megszabadítjuk a barna hártyaszerű héjtól. Ha nincs időnk beáztatni a dolgokat, az sem gond, ugyan úgy elkészíthető a torta, és a forrázásos technika is működni fog. Én általában 15 másodpercre leforrázom őket, hogy a magok ne hevüljenek át, majd azonnal hidegvízzel hűtöm le a mandulát, és ezt még egyszer megismétlem. Ettől a héj felpuhul, és könnyen ki tudjuk nyomkodni a fehér mandulákat a barna héjból. Ha készen vagyunk a pucolással, tegyük aprító vagy turmixgépbe a mandulát, és daráljuk olyan apróra, amikor már elkezd összetapadni, akkor hozzárakjuk a datolyát és a sót. Ezt általában egy krumplitörővel szoktam összedolgozni, mert így kímélem a turmixgépet, és így is tökéletes lesz az eredmény. Amikor összeállt a massza, akkor belenyomkodjuk a tortaformánk aljába, és egyenletesen elterítjük, lenyomkodjuk, majd hűtőbe rakjuk.

Az aszalt cseresznyét is beáztatjuk egy éjszakára, kevés vízben, hogy könnyebben  legyen vele dolgozni. Datolyával együtt turmixgépbe tesszük, és krémesre turmixoljuk. Ha nem tudtuk beáztatni, akkor a turmixolás közben, lassan adagoljunk hozzá vizet, amíg egy sűrű lekvár szerű masszát nem kapunk. Ezt a masszát kenjük egyenletesen, a tortaformában lévő alapra, majd tegyük vissza a hűtőbe.

1016428_342448845926963_8833755725857874486_n.jpgA csokikrémhez megtisztítjuk, kimagozzuk az avokádókat, majd a többi összetevővel együtt turmixgépbe rakjuk, és krémesre turmixoljuk. Ennek is sűrű krémnek kell lennie. Ha kész, akkor harmadik rétegként elterítjük a tortaformában. Díszítjük ízlésünk, lehetőségeink és kreativitásunk szerint, majd visszatesszük a hűtőbe, legalább 2 órára. Ezután fogyaszthatjuk, ajándékozhatjuk, dicsekedhetünk vele. :)

Váljon egészségetekre, és boldogságotokra ez a remek édesség!

J. K. Valentine

 

 

 

Lelkében az ember

Sokszor, a mindennapokat szemlélve, szomorúvá válunk. Tudva, hogy évente 55 milliárd szárazföldi és számtalan tengeri élőlényt pusztítunk el, hogy hasznot húzzunk belőlük. Látva azon borzalmakat, ami ezzel jár, hajlamosak vagyunk elkeseredni. Amikor a ma még oly általános közönnyel, önzőséggel találkozunk, van, hogy úgy érezzük, az állatok jogaiért, és felszabadításukért indított mozgalmunk esélytelen. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy embertársaink jobban érdeklődenk egy focimeccsért, egy pohár sörért, kedvenc tv műsorukért, ruhákért, szempillaspirálért vagy épp egy "most ez a menő" feliratú pólóért, mint amennyi nyitottságot mutatnak az állatok, vagy más emberek sorsa felé.

 

 Ennek ellenére rendületlenül hiszek abban, hogy az állatok felszabadításáért és jogaiért indított mozgalmunk sikerrel jár! Állatestvéreink egy nap, szabadon, megbecsülve úszhatnak, repülhetnek, járhatnak majd a földön, anélkül, hogy bárki, félelmek, megszokás, vagy az íz iránti vágya miatt elbitorolná szabadságukat, vérüket akarná ontani, vagy elvenné életüket. Minden egyes nap közelebb jutunk ehhez a naphoz, és minden egyes nap egyre többen tűzzük magunk elé ezt a célt.

Még ha valaki nem is él vegán elvek szerint, de elítéli az erőszakot, az azt jelenti, hogy hisz a veganizmus üzenetében és céljában, akkor is, ha ő maga erről semmit sem tud. A fenti videó bizonyítja, hogy belénk van kódolva az elesettek iránti könyörület, és szeretet. Ez az, ami miatt végül sikerrel járunk majd! Mert ősidőktől fogva az örökkévalóságig, természetéből fakadóan, nem lehet más, ilyen lelkében az ember...

Hálás szívvel,

J. K. Valentine

Brokkoli krémleves nyersen

Imádom a krémleveseket, de miért jó nyersen? Mert minden enzim és tápanyag benne marad. Ez nagyon fontos, hiszen a normál étkezési szokások miatt enzimhiányos a táplálkozásunk, a test pedig enzimhiányos állapotban saját magát éli fel, hogy a hiányzó enzimeket elő tudja álítani. Rengeteg betegség az enzimhiányos táplálkozás miatt alakul ki. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő menyiségű élő enzimet juttassunk a szervezetünkbe, ami hőkezelt ételekkel lehetetlen, ugyanis a hőkezelés megöli az enzimeket. A brokkoli pedig nagyon egészséges, de csak nyersen fogyasztva fejti ki, 100%-ban áldásos hatásait!

DSC_0931.JPGNéhány a brokkoli hatásai közül: Védi a szívet, segít a rákmegelőzésben, regenerálja a leégett bőrt, erős antioxidánas, védi a magzatot a rendellenes fejlődéstől, aktivizálja az immunrendszert, erősíti a csontokat, védi a szemet, a gyomorfekély elleni küzdelem harcosa, és erős méregtelenítő hatása van. Az első kettő különösen fontos, mert a szív és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések a két vezető halálok. Együttesen a halálozások 81%(!!!)-át okozzák!

 

Amióta kacérkodok a nyersvegán életmóddal, azóta mindíg kísérletezek a hagyományos krémlevesek nyers változatával. Íme a mai vacsorám:

Hozzávalók (4 személyre)

  • 1 nagyobb fej brokkoli
  • 1 közepes sárgarépa
  • 2 nagy marék dió
  • 2 szem aszalatlan datolya
  • fél citrom leve
  • 4 ek szójaszósz
  • 1 ek grill fűszerkeverék (adalékanyag mentes!)
  • kb 7dl tisztított víz
  • pritamin, vagy piros kaliforniai paprika

A brokkolit mosd meg, majd a szedd rózsákra. Fontos, hogy csak zsenge szárat hagyj a rózsákon! A paprika és a víz kivételével mindet rakj be a turmixgépbe, és a vizet fokozatosan adagolva turmixold krémesre. A végén felkockázott paprikát vagy ízlés szerint más zöldséget tehetsz bele betétnek. Frissen, picit behűtve ajánlom.

DSC_0922.JPGSzeretettel fogyaszd földanyánk áldott ajándékát! :)

J. K. Valentine

 

süti beállítások módosítása