Legyőzni a rákot nyersvegán életmóddal?

2015. április 14. - Kakuk Bálint
Fontos, hogy az alább olvasható terápiát saját felelősségre vállalta édesapám. 
Jómagamnak semmilyen orvosi irányú végzettségem nincs!
A terápiát saját és a környezetemben élők közvetlen tapasztalatai, és rengeteg
olvasott információ alapján állítottam össze!


Édesapámnál 2014 szeptember 18.-án diagnosztizáltak gyors lefolyású, apró sejtes tüdőrákot. Ez az egyik leggyorsabb lefolyású és legrosszabb túlélési mutatókkal rendelkező rák típus. Orvosi kezeléssel a túlélés esélye 4%!

Akkor az orvosok maximum 1 hónapos túlélést jósoltak kemoterápiával együtt, figyelembe véve apum akkori fizikai állapotát, ugyanis 181 centis magasságához 51 kg társult. Nagyon le volt gyengülve. Amikor letelt az egy hónap, megírtam róla az első bejegyzést, amit ITT olvashattok. Úgy érzem eljött az ideje, hogy leírjam, ami azóta történt, és hogy hogyan állnak a dolgok most.

Az egyik legfontosabb lépésnek azt tartottuk, hogy minden megbetegítő gondolatot és érzelmet, mellyel jócskán telve volt, lecseréljünk pozitív gondolatokra, hitre, bizalomra, nyugalomra, megbocsájtásra és szeretetre. Ennek érdekében nem nézett tv-t, és az egész napos újságolvasást a napi egy újság váltotta fel. Ezen kívül a táplálkozással foglalkozó könyveket, internetes cikkeket olvasott. Közösen meditáltunk, és napjában háromszor hangosan felolvasott magának egy Bagdi Bella által összeállított szöveget, ami gyakorlatilag újra programozta apum gondolkodásmódját, és ezzel együtt érzelmeit is egészségesebb mederbe terelte. Egy Reiki gyógyító ismerősünk pedig heti gyakorisággal kezelte. Az első hetekben, jelentős változás nem történt sem negatív, sem pozitív irányba. Némely napokon járni is alig tudott, és depresszió nyomasztotta, más napokon pedig erős, energikus, vidám hangulatban volt. Végül 5 hét után, vagyis 2014 október végén apum hazautazott Miskolcra. Ebben az utazásban nem annyira a gyógyulás reménye, mint inkább az elvarratlan szálak lezárása volt a fő motiváció. Ekkor hatalmas harag volt bennem iránta, mert azt gondoltam, ismerve addigi életfelfogását, hogy amint hazaér, és nem leszünk mellette, azonnal felhagy majd a diétával és a terápiával, amit összeállítottam számára. Dühös voltam, mert úgy éreztem, hogy cserben hagy engem, minket. Azt gondoltam megfutamodik a nehézségek elől, és azt fogja választanai, hogy önkontroll nélkül él még pár hetet, és inkább belehal a megszokott, kényelmes, önpusztító életvitelébe, minthogy kitartson a nehézségekkel teli gyógyulás, és a teljes életmódváltás útján. Tényleg elkönyveltem magamban, hogy feladta, hogy megbukott az utolsó nagy vizsgán, amit az élete elé állított, és ami olyan erős tükröt tartott elé az egész életfelfogásának csúfos vereségéről, amivel nem tudott szembesülni...

...Rendszeresen beszéltünk telefonon, és így nyomon követtem a végletes állapotokat. Hangulatingadozásai rendszeresek voltak, és fizikai állapota is naponta változott a lelki állapotával párhuzamosan. Amikor maga alá került, olyankor a teste is gyenge és koordinálatlan volt, amikor jókedvű és derűs volt, akkor nem okozott számára gondot a napi bevásárlás, boltba, piacra járás. Ezért mindig a lelkére kötöttem, hogy olvassa Bella pozitív állításait. Aztán az tűnt fel, hogy a tudata november-decemberre sokkal tisztább lett. Javult a reakcióideje, gyorsabban, összefüggőbben beszélt, határozottan tisztább és erősebb lett a hangja, hízott 3-4kg-ot, valamint mindent felfogott, amit mondtam neki. Szeptember-októberben ez még nem így volt. Sokszor csak bólogatott, vagy rávágta valamire, hogy "igen", de később mindig kiderült, hogy valójában nem fogta föl, amit mondtunk neki. Tehát a tudata tisztább, a hangja pedig erősebb lett és némi súlyt is felszedett. Kezdtem elhinni, hogy nem hagyta abba a diétát, bár azt biztosan tudtam, hogy lazított rajta, és párolt dolgokat is evett. Az is biztatott, hogy már 3 hónap telt el azóta, hogy egy hónapot jósoltak neki, és nem romlott, hanem talán picit javult az állapota. Aztán jött 2015 január. Az első orvosi konzultáció után január végére és február elejére kapott időpontot röntgenre, CT-re és egyéb vizsgálatokra. A röntgen alapján bizakodó volt a kezelőorvos, de a CT adott csak pontos képet a daganatról. Ez a vizsgálat Február 6.-án pénteken történt meg. Az eredmények pedig biztatóak. Apum 59kg volt február elején, vagyis összesen szeptemberhez képest felszedett 8 kg-ot, és a röntgen és CT eredmények is alátámasztják, hogy a daganat burjánzása nemcsak hogy megállt, de a daganat körüli szórás "csápok" felszívódott és a daganat mérete is 35x32 miliméteresről 29x18 miliméteresre csökkent!!! A korábbi leleten kiemelt 15x10 miliméteres foltot pedig már nem is említik méret szerint! Mindezt gyakorlatilag nyers vegán étrenddel, megadózisú vitaminbevitellel és szódabikarbónás inhalálással sikerült elérni, mindenféle orvosi kezelés nélkül! Nézett is a kezelőorvos rendesen, meg faggatózott, hogy mit csinál az öreg, amitől ilyen pozitív eredményei vannak. :)
A szeptemberi eredmények, és a háziorvos által kezdeményezett szakorvosi vizsgálat előtti összefoglaló:
 regi1.jpg

A 2015.02.06-ai CT vizsgálat eredménye:

uj1.jpg

Persze elmondott mindent, nehogy elvesszen ez az értékes tudás, ami rákos betegeken segíthet. (Ennek ellenére a jelentésbe nem sikerült beírni a nyersvegán étrendet, sem a szódabikarbónás kezelést, csak a táplálék kiegészítő termékcsaládot.) Én ezért írom meg a történetünket, hogy mások, akik az orvostudomány mai hivatalos állása szerint gyakorlatilag gyógyíthatatlanok, esélyt kapjanak, és lássák, hogy van lehetőség a gyógyulásra!

Természetesen messze vagyunk még attól, hogy teljes gyógyulásról beszélhessünk, mert ahhoz a daganatnak teljesen fel kell szívódnia, és 5 évig tünetmentesnek kell maradni. Mindenesetre az eddigi eredmények után bizakodva nézünk a jövő elé, és immáron orvosi leletekkel alátámasztva, lelkileg megerősödve, abban a biztos tudatban folytatjuk a gyógyulás felé vezető, bevett orvosi kezelésektől mentes utat, hogy hatásos amit csinálunk! Ez a bizonyosság, a tudat, hogy csökkent a daganat mérete, erőt ad és magabiztosságra cseréli az eddigi hitet, amit ebbe a "terápiába" fektettünk. Ma már tudjuk, hogy jó úton járunk, és nem csak reméljük! Ez pedig az utóbbi hónapok küzdelmei után hatalmas nyugalmat és örömet ad mindannyiunk számra, de főleg apumnak!

A történet folytatódni fog, hiszen még messze a gyógyult állapot, és a fontosabb mérföldkövekről be fogok számolni, hogy minél többen megismerjék azt az erőt, ami a szervezetünk öngyógyító képességében rejlik. Ha megfelelő tápanyagokat viszünk be, és odafigyelünk arra, hogy amit nem ajánlott bevinni, olyat ne fogyasszunk, valamint egy kis extra vitaminnal felturbózzuk a szervezetünk saját öngyógyító képességét, akkor a test képes megjavítani önmagát! Senki ne gondolja, hogy a vitaminok, vagy valamilyen csodanövény az, ami a gyógyulást elhozza. Csak a saját testünk képes önmagát megjavítani, ám ehhez olyan környezetet kell számára biztosítanunk, ami támogatja az öngyógyító képességet. Erre pedig radikális probléma esetén csak egy radikális életmódváltás alkalmas.

Apum 2015 februárjában, kezében a friss leletekkel:

 

apum_uj_lelettel3.jpg 

Alkalmazott terápia:

  • Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása

  • Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása)

    Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10

    Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk

    30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!)

    Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav) 

    Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve)

    Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe.

    Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.)

    Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!)

    Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban)

    Ezen kívül apum egy táplálék kiegészítőket előállító cég néhány termékét is fogyasztotta, melyek növényi kivonatokból állnak és kifejezetten rákellenes, immunerősítő hatásuk van. Illetve energetikai kezelést is kapott, és egy speciális, pozitív állításokkal, blokkok oldásával és az egészségre való törekvést segítő kijelentésekkel megírt szöveget is hangosan felolvasott naponta háromszor.

 A terápiáról részletesebben itt olvashatsz: http://veganspirit.blog.hu/2015/04/18/terapia_500

Boldog napot!

Kakuk Bálint

A bejegyzés trackback címe:

https://veganspirit.blog.hu/api/trackback/id/tr67153177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kiss Krisztina 2015.04.15. 08:51:33

Gratulálok! :) Csak így tovább!! Kitartást a teljes gyógyuláshoz vezető úton. :)

tamaspek 2015.04.15. 13:20:56

Azt a mindenit Bálint!

Gratulálunk Nektek, és Édesapádnak.
Add át mindenkép!
Fantasztikus, hogy kitartott, és csak így tovább!
Folyamatosan kommentelj, lássa mindenki, mit is jelent az, hogy TÁPLÁLÉKOD LEGYEN A GYÓGYÍTÓD.

Nem fogyasztott vegyszert, orvosi kemikáliát, semmi olyat, ami Embert elválasztja Istentől.
A spenót, aszkorbinsav és szódabikarbóna, meg a cayenne bors nem standardizálható, hehe.
Gyógyítanak, de nem a farmakológiai cégeket tömik pénzzel.

El tudom képzelni, miken ment keresztül Édesapád.
Át tudom érezni.
Mert egy olyan ember, aki úgy élt, ahogyan mindenki más körülötte.
Ufónak nézett Téged és Brigit.
Kinevetett, hogy lemondotok az "élvezetekről".

Édes Dédikém kérdezte mindig:
"Fiam, mirű jó az? Mennyi jótú maradsz el!"

Hozzáteszem, hogy nem tudta, mit jelent az , hogy vegán, még a vegetáriánus szót sem ismerte.
Engem úgy hívott, hogy "veteránus".
Mégis ismert 5-6 vegán süteményreceptet (!) még fiatalasszony korából.

Ugyanis akkoriban nem tettek semmibe se tejet, mert az drága, el kell adni.
A tojás meg úri huncutság volt, úgy vigyáztak rá, mint a kincsre.
Szaladtak a boltba a gyerekek és cukrot, olajat kaptak érte.
Azt meg lehetett enni.
A tojást megenni? Az pazarlás!

Szóval régen heti egyszer ettek húst, mesélte Dédike.
Nem is volt semmi bajuk.

Mondják nekem, hogy könnyen elvagyok, nem kell fizikai munkát végeznem.
(munkaerő toborzással foglalkozom) de mi lenne, ha vetnem, aratnom kellene? Akkor honnan lenne az erő, ha nem a húsból?

Elmondom, hogy Dédikéék akkoriban krumplit, babot, "Mokárellát" ettek pl aratáskor.
Ez egy vegán étel, hosszú lére eresztett paprikás krumpli, csipetkével.
Persze abba sem tett tojást Dédi, mert hogy is engedhetnék meg maguknak akkora pazarlást?

Tehát értem én Édesapádat, hogy ufónak néz.
Gary Yourowsky elmondja a videóján, hogy 4 okból esznek az emberek állati termékeket:

www.globalisfelmelegedes.info/index.php?option=com_content&view=article&id=803:a-legjobb-beszed-amit-valaha-hallottal&catid=30:vegets-tm&Itemid=42

- kényelem
- hagyomány
- megszokás
- íz

Más nincs!
Jó hír, hogy mindegyik orvosolható. :-)

Senki nem azért eszik állatot, mert örömmel tölti el a szenvedés, az ölés.

Csak ugye kényelmes, Anya is így csinálta, megszoktuk, finom.

Az én családom már elfogadja, hogy vegánok vagyunk 6-8 éve:
Asszony, Ember, 3 Gyermek, + Sára, a 3 kilós mini pincherünk. :-)
Vegetáriánus pedig majdnem 20 éve vagyok.
De hogy Ők is váltanának - ahhoz remélem nem kell idáig jutniuk.

Kakuk Bálint 2015.04.16. 00:43:19

@tamaspek:
Köszi Tamás!
Kitartunk, és reméljük, hogy sokaknak segít ez a cikk. Eddig 8 emailt kaptam. Specifikusságuk (és időhiány) miatt nem győzök válaszolni, de fogok mindenkinek ígérem.

lakatos anna 2015.04.19. 18:51:55

gratulálok bálint csak igy tovább,annyit kérdezek hogy hol szerezted be,mert az apukamnak is hasonlo baja van

Kakuk Bálint 2015.04.29. 20:49:37

@lakatos anna: Kedves Anna! A terápiát részletező cikkemben a beszerzési helyeket is leírtam. Itt megtalálod: veganspirit.blog.hu/2015/04/18/terapia_500

Erzsébet Soltész 2015.05.11. 22:29:00

Először is nagyon jó egészséget kívánok apujának és további sok sikert.
A blog linkjét email ben kaptam amikor segítséget kértem teljes el keseredésemben, ugyan is pontosan szinte szóról szóra ugyan azt a diagnózist hallgattam végig ugyan abban a kórházban mint ön,és a héten kell választ adnom arra hogy vállalom-e a kemoterápiát
Szinte panasz mentes voltam mikor be fektettek citológia vételre sajnos csak műtéti úton lehetett ,azóta nehéz légzésem van és fáradok gyenge vagyok. és nagyon ódzkodom a kemótol.
Az ön blogját olvasva vissza jött a rég elveszett hitem hogy még meg gyógyulhatok valaha./az orvosok 6 hónapot adtak kemóval/
Meg próbálom be szerezni a leírtakat és elkezdeni a terápiát ,természetesen saját döntésem és elhatározásomból.
Jó egészséget
Üdv Zsóka

Kakuk Bálint 2015.05.13. 02:47:31

@Erzsébet Soltész: Kedves Zsóka!
Ha bármiben tudok segíteni, kérem írja meg telefonszámát a veganmoral@gmail.com email címre, és felhívom.

Kitartást, sok szeretetet, és gyors gyógyulást kívánok!
Áldás önre!

Kakuk Bálint

Charlotte Wohlherr 2015.07.23. 18:39:16

Nagy èrdeklödessel olvastam amit leírtak ès rögtön el is kezdtem a megadott nyers vegan ètkezèst.èn ugyan eddig egy gyógyszert szedtem de ezzel nem lehet meggyógyulni csak meghosszabbítja az èletet ha igaz.Most viszont ki szeretnèm próbálni a fèrjem 3 hete halt meg tüdőrákban ès egyetlen fiunk teljesen kiborult napokig csak sírt, eddig mèg soha nem làttam sírni.Igy elhatàroztam mindent ki próbálok nem akarom hogy ezt rövidesen ismèt megèlje.
Mit tegyek ha èhes vagyok?Ehetek 1-3szem sült krumplit?Vagy valami màst?
Hogy van ?Remèlem a gyógyulàs utjàn.Mindenjót kitartàst hitet szeretettel űdvőzlőm Charlotte

Werkolandinheaven 2015.09.28. 01:17:43

Gratulálok nektek, jó egészséget pápának is. Sok embernek adhat ez erőt. És végre egy hiteles beszámoló!:-))