Vegan Spirit

A "rákgyógyító" terápiánk

2015. április 18. - Kakuk Bálint

Édesapám történetéről már olvashattatok itt: http://veganspirit.blog.hu/2015/04/14/legyozi_a_rakot_a_nyersvegan_eletmod

Most azt a terápiát osztom meg veletek, amit ő használ.

Lelki okok: Minden betegésgnél, így a daganatos betegségek kezelésénél is nagyon fontos a lelki okok felkutatása, megértése, és elengedése! A felkutatásban az internet és önmagad ismerete, valamint a magunkhoz való teljes őszinteség segíthet. A feldolgozásban és elengedésben pedig a világ és önmagunk teljes elfogadása valamint a feltétel nélküli megbocsájtás és hála. Mindent olyannak elfogadni amilyen, és azért szeretni amiért olyan amilyen! Máskülönben a negatív érzelmi állapotok is a test folyamatos savasodását okozzák, ami ellen a testünknek egyfolytában küzdenie kell. Ez egyrészt leköti az immunrendszerünk kapacitásának jelentős részét, másrészt a savas közeg kedvez a ráknak és más betegségeknek, ami együtesen már sok a legyengült fizikai és érzelmi állapotú test számára! Az elsavasodást egyrészt a bevitt italok és ételek, másrészt a negatív érzelmi álllapot és az ahhoz kötődő gondolatok okozzák! Ezeket mind meg kell szüntetni. Nem szabad félni a jövőtől, hiszen minden betegség csak jelzés. Pontosan azért vannak ezek a betegségek, hogy jelezzék, nem azon az úton járunk, mely lelkileg és testileg számunkra élhető és ideális. Pusztán azt jelzik, hogy az, ahogyan eddig éltünk, az biztosan élhetetlen a jövőben. Ha megértjük ezt a jelzést, és az intésnek megfelelően változtatunk életmódunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, akkor a betegség/jelzés okafogyottá válik és eltűnik.

A lelki okok megszüntetésében sokat segíthet egy jó szakember. Mi egy jóbarátunk segítségét kértük, aki Reikivel (energetikai kezeléssel) és finom stresszoldással foglalkozik. Az ő engedélyével megosztom nevét és elérhetőségét is. Pápai Veronika, 06-70/428-0173

Két öngyógyító meditációt is rendszeresen végeztünk közösen:

https://www.youtube.com/watch?v=QiqIHbjCZcM

https://www.youtube.com/watch?v=m2ocCDNmtsQ

Testi okok: Testi szinten is rengeteg dolog elősegíti a betegségek vagy jelzések kialakulását. Az egyik ilyen az állati termékek fogyasztása, és itt főként az álati fehérjék, túlzott zsír és cukor, valamint a rengeteg finomított, feldlgozott, hőkezelt ételre gondolok, melyek olyan messze állnak a természetes álapottól, hogy nem csoda, ha megbetegítik a testet. Fontos megérteni, hogy minden amit a modern ember eszik, gyakorlatilag természetellenes. Kerülnünk kell a rákosodásra hajlamosító állati fehérjék bevitelét, a finomított cukrot (Csak természetes cukortartalmú ételeket fogyasszunk!) és minden hozzáadott cukrot tartalmazó ételt, hiszen a cukor a rákos sejtek fő tápláléka! A magas zsírbevitel szintén kerülendő, hiszen gyulladáskeltő hatású. Ha meg akarunk gyógyulni, nem csak lelkileg kell élhető állapotba hozni magunkat, hanem testi szinten is! Ez pedig csak élő ételekkel lehetséges! Halott dolgokkal nem tudunk segíteni senkin, akinek az életre van szüksége!

Mivel valószínűleg évtizedek óta savasodást okozó ételeket-italokat fogyasztunk, ezért lugosító hatású ételekt kell ennünk!

Ajánlott tudományos irodalom, a világ legátfogóbb táplálkozástudományi tanulmánya, közérthető formában: Dr. T. Colin Campbell: A kína tanulmány http://www.libri.hu/konyv/thomas_m_campbell.kina-tanulmany.html

Fél órás interjú Dr. T. Colin Campbellel a Kína tanulmányról, magyar felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=enL1v9BMhnI

Dr. Leonard Coldwell beszél a rák gyógyíthatóságáról és a táplálkozásról: https://www.youtube.com/watch?v=4saHaijltBw

Étkezés: A kína tanulmány bebizonyította, hpgy az állati fehérjék fogyasztása erősen összefügg a daganatos betegségek kialakulásával!  Éppen ezért kerülni kell minden állati fehérjét, így a megfelelő étrendnek törvényszerűen tisztán növényinek kell lennie! Ezzel együtt a Kína tanulmány által az is bizonyított, hogy semmilyen hiánybetegségtől nem kell tartanunk ha növényi étrendre térünk át! Ámde növényi, vagy vegán étrendből is van több féle. Mivel életbevágó, hogy az életet erősítsük magunkban, ezért a halott dolgok bevitelét is el kell hagyni, vagyis semmilyen hőkezelt étel fogyasztása nem ajánlott! A hökezelt növényi étrend megvéd ugyan attól, hogy állati fehérje kerüljön szervezetünkbe, ezzel pedig egy jelentős kiváltó okot kerülünk el, ámde a vitaminok és enzimek nélkül a növények is csak halott ásványi tápanyaggal látnak el minket!  Minden hökezelési eljárás (párolás, főzés, sütés, fagyasztás) Megöli a növényeket, és tönkreteszi a növényekben található vitaminokat és élő enzimeket, melyekre ebben az álapotban testünknek leginkább szüksége van! A fenti elvek mentén a legideálisabb étrend a 100%-ban nyers, alacsony zsír és fehérje tartalmú növényi étrend! Ennek teljes betartása pedig vízválasztó lehet!

Fontos hogy a nyers étkezésre való áttéréskor nagyon erős méregtelenítési folyamatok indulnak el a testben, amikor az évtizedek alatt lerakódott méreganyagok jelentős része hirtelen felszabadul a zsírszövetekből, és a kiürülés testi folyamatainak engedelmeskedve a véráramba kerül! Ez azt jelenti, hogy az első héten fejfájás, hányinger, erős hasmenés, levertség, és általános rosszullét jelentkezhet! Ettől nem szabad megijedni, mert természetes öntisztuló folyamatról van szó, mely általában 2-4 nap alatt elmúlik! Nagyon fontos, hogy minimum napi 3 liter tiszta vizet igyunk, mert a méreganyagokat a vesénk csak megfelelő mennyiségű víz jelenléte mellett tudja kivákasztani a véráramból! 

Ajánlott irodalom: Dr Douglas N. Graham: 80-10-10 http://www.elixirbolt.hu/hu/webaruhaz/onismeret/801010

Szintén jó könyv még Victoria Boutenkótól a Nyers étel csodája, bár az étrend itt nem a 80-10-10 elveit követi, fontos, hogy mi aszerint étkezzünk! http://www.libri.hu/konyv/victoria_boutenko.a-nyers-etel-csodaja-1.html

Táplálék kiegészítők/vitaminok és beszerzésük:

Szódabikarbóna: A lúgosítást elősegithetjük például szódabikarbóna fogyasztásával. Ez az egyszerű anyag 250g-os kiszerelésben kapható bármely gyógyszertárban. Használatához 5 tömegszázalékos oldatot kell készítenünk belőle. Ennek módja, hogy 950g desztillált vízhez 50g szódabikarbónát keverünk. Ebből az oldatból minden reggel, éhgyomorra igyunk meg egy decit. Ha a tumor olyan helyen van, holy ezzel az oldatal akár részlegesen is elérhetjük, (pl tüdő, méh, végbél), akkor a testüreg öblögetése az oldattal, naponta 1-3 alkalommal ajánlott. Tüdődaganat esetén egy prolasztó inhalátorból lélegezzük be az oldatot 15-30 percen keresztül minden nap! Hetente két teljes fürdés ilyen oldatban szintén ajánlott. Nyugodtan üldögéljünk az oldatban! Ha anyagilag túl megterhelő ilyen mennyiségű szódabikarbóna beszerzése, akkor minimum öblítsük végig a testünket háromszor. Az öblítések között hagyjunk 1-3 perc szünetet. Ez 2 liter oldattal bőven kivitelezhető, és heti két alkalommal ismétlendő! Dr Tulio Simoncini beszél a rák szódabikarbónával történő gyógyításáról, és arról, hogy mi is a rák valójában: https://www.youtube.com/watch?v=B8T0uOuYyGw&feature=youtu.be&t=8m32s

Aszkorbinsav: Szintén bármely gyógyszertárban beszerezhető 50g-os kiszerelésben. Napi 5g bevitele ajánlott! Célszerű turmixba tenni, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék a tömény C-vitamin hasznosulását! A C-vitamin nagyon erős rákellenes szer, és ebben a mennyiségben komoly bajt nem okoz. A vesebetegeknek ajálott odafogyelni, mivel nagyon ritkán a vesekő kialakulását segítheti a nagy mennyiségű aszkorbinsav bevitel! Vesegörcs esetén csökkentsük a bevitelt arra a legmagasabb dózisra, ami még nem okoz görcsöt! Illetve ha bizonyos idő elteltével nő a vesék érzékenysége, akkor hagyjunk 2 hét pihenőt, mielőtt folytatnánk az aszkorbinsav emelt szintű fogyasztását. 

Kurkuma, gyömbér és fahéj: Mindhárom fűszernövény erős, rákellenes hatóanyagokat tartalmaz, így fogyasztásuk szintén ajánlott! A kurkumin felszívódását a feketebors és a chili paprika anyagai megsokszorozzák, ezért én a következő keveréket ajánlom: 10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors (chili por). Ebből a keverékből 2 kiskanálnyit ajánlott fogyasztani egy pohár turmix mellé. A fahéjporból szintén 2 kiskanálnyi az ajánlott adag, de ezt csak akkor alkalmazzuk, ha az előbbi keveréket nem bírja a gyomrunk, mivel nincs annyira erős hatása, mint a kurkumás keveréknek!

 

 

 Zöld turmix alap recept: 2 alma, csak magozva, nem hámozva! 3 érett (barna foltos héjú) banán, 2 marék spenót levél, fél citrom leve, kisujjnyi darab gyömbér, fél mokkáskanál fahéj, 3dl víz, fél mokkáskanál aszkorbin sav.

 

Fontosnak tartottuk, hogy a maximumra turbózzuk a vitamin és tápanyagbevitelt, ezért kifejezetten rákellenes és immunerősítő hatással bíró, táplálék kiegészítő termékeket is nagy mennyiségben fogyasztott édesapám. Mi a Forever Living Products termékeit használtuk a következő adagokban: Naponta 2x0,5dl aloe vera gél, 2x0,5dl pomesteen, 2x3 Lycium, 2x2 immublend. Ha nincs olyan személy, akin keresztül be tudod szerezni ezeket a termékeket, akkor itt az én kontaktom (nyugodtan kérj személyre szabott ajánlást!): Szabó Zsuzsanna, Telefon: 06-20/519-2149. Hivatkozz erre a blogbejegyzésre

A terápia összefoglalva:

  • Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása

  • Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10

 

 

 

 

 

 

  •  

     

     

     

    Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása) 

     

     

     

     

 

 

 

 

  • Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk
  • 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!)
  • Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav) 
  • Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve)
  • Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe.
  • Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.)
  • Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!)
  • Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban)

 

Rendkívül fontos felismerni, hogy csak radikális és tartós életmód változás hozhat hosszútávú és gyors eredményt, ezért minimum a tisztán növényi, vegán étrend megtartása még a teljes gyógyulás után is ajánlott. A teljes gyógyulásig a szigorú nyers étrendet nem szabad fellazítani!

 

Az itt olvasott tudás váljon egészségedre és boldoguláodra!

 

További kérdésekre is szívesen válaszolok telefonon, mert az email-es kapcsolattartás nagyon sok időmet veszi el (rengeteg segítségkérő emailt kaptam), és nem tudok mindenkinek válaszolni. Szóban gyorsabb és pontosabb a kommunikáció. Ehhez kérlek a veganmoral@gmail.com emailcímre küld el kérdéseidet és telefonszámod. Amint tudlak, felhívlak!

 

 

 

Légy Áldott!

 

 

Üdvözlettel,

Kakuk Bálint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://veganspirit.blog.hu/api/trackback/id/tr857377918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darsin81 2015.10.10. 21:31:16

Kedves Bálint! Érdeklődnék édesapád hogyléte felől. Remélem a gyógyulás ilyen remek tempóban folytatódott a bejegyzés óta!

Johnnybe 2016.03.27. 09:51:42

Ezek szerint sajnos nem... :(
süti beállítások módosítása